Igen, ezúttal - először - kimaradtam abból a gyönyörűségből, abból a lelki felfrissülésből, amit ez a darab minden egyes alkalommal ad. Dolgaim vidékre szólítottak, így csak pár száz kilométerrel messzebbről tudtam szorítani és gondolataimmal támogatni az előadást. Ezért is ez a késlekedés a bejegyzéssel; majdnem egy héttel később... De értesüléseim szerint ismét telt háznak örvendhettünk s méltóképpen ünnepeltük József Attila születését. Színészeink ismét csodásak voltak.

Toroczkay Ilona, az Ars Sacra Alapítvány egyik alapító tagja, a Szeretetnyelv megálmodója, készített helyettem képeket s írt néhány emlékező sort a darabról, honnan is indultunk.

Egy kis kitérő

Amíg a Szeretetnyelv történetében ritkán előforduló kitüntetett helyzetben, vagyis valódi színházi körülmények között készültünk megszervezni a legutóbbi előadást, kedvünk támadt kicsit visszatekinteni eddigi örömteli történetére.

Szívesen vállaljuk saját gyermekünknek ezt az előadást, és nem csupán azért, mert már évek óta lelkesen cipeljük, építjük, szedjük le a magunk tervezte díszletet, kellékeket, visszük a magunk választotta zenét hozzá, gyakran a különböző helyszínekhez kreatív rögtönzéssel alkalmazkodva, és mindenütt kedves segítőkészséggel találkozva, -ami külön öröm.  

Elmondhatjuk, hogy tőlünk ered a mű alapötlete, az írónőt és az előadókat is magunk kerestük és bíztuk meg. Az első verseket is mi válogattuk, és ezeknek mind örülhettünk magunk is.

Mára már újabb jó érzés, hogy egyre sűrűsödnek a felkérések, és egyre többen kezdeményeznek, szerveznek újabb előadásokat. Szívesen hívják a produkciót, nagy sikere van mindenütt, egymásnak ajánlják különböző fővárosi és vidéki közösségek országszerte.

Külön megtisztelő, hogy a híres színművészek, ha csak tehetik, vállalják a nem könnyen egyeztethető újabb felkéréseket, hisz idő közben mindkét nagyszerű előadó színházigazgató is lett, Pál több mint 2 éve, Kitty éppen most áprilistól.

Hogy minek is köszönhető a siker? A magas szintű előadásnak, Kitty ügyes rendezésének, vagy Móninak, az írónőnek, aki elkötelezett ötgyermekes családanyaként az átlagosnál jobban ismerheti a párkapcsolatok legkülönbözőbb bugyrait? Igaz, az örök téma önmagában is népszerű, de vajon a versek gondos kiválasztása, az azokat összekötő írói sorok, az egymást követő művek párbeszéd-szerű folyama, az életet átívelő szerelemnek egy magasabb –transzcendens- dimenzióhoz való kapcsolása, vagy leginkább maguk a nagy költők művei adják az előadás savát-borsát? Valószínüleg mindez együtt. A huszadik századi klasszikus versek gyakran már ismerős soraikkal hatnak, míg a kortárs művek éppen ismeretlenségükkel késztetik odafigyelésre a hallgatót, mialatt mai nyelven mai problémákat feszegetnek.

A sikerhez hozzátartozhat, hogy jóformán minden párkapcsolatban előfordulnak az itt idézett helyzetek, kérdések,  gondolatok, sokan átéltünk hasonló szituációkat, érzéseket. Talán ezekről magunk nem is tudnánk vallani, ám a sűrített gondolatokat, az avatott előadást hallgatva a könnyed, vagy éppen súlyos szavak nagyon is ismerős kétségeket, bizonyosságokat, örömöket, keserveket elevenítenek fel bennünk, hol könnyeket, hol mosolyt csalva az arcokra. Gyakori kedves jelenet a párok sokatmondó összenézése is a nézők soraiban.

A darab végén a  közönség szavaiból, megindult tekintetéből, gyakran még hálálkodó levelükből is megnyugtatóan érezhetjük, hogy megvalósult valami abból a lélekemelő, reményt sugalló szándékunkból, amelyért  létrehoztuk és éltetjük, gondozzuk hatodik éve a Szakrális Művészetek Hetét, és évente többször ezt az előadást.

Köszönet ezért a mindenkori közönségnek is!

Toroczkay Ilona

Valamint végezetül érdemes elolvasni azt is, mit írtak rólunk Veszprémben előadás előtt:

http://www.veszport.hu/tartalom/cikk/3487_szeretetnyelv_a_jatekszinben